HTML

Utolsó kommentek

Határmenti csaták – az Elfek háborúja - áttekintés

2008.09.15. 05:22 _bala_

 Nos, korábban olvashattátok a negyedik ütközet leírását a határmenti csatáimból, csak úgy in medias res, ezért egy kis bővebb információt adok a kampány kezdetéről. Amikor belekezdtem a blogba, még élénken élt emlékezetemben az összes csata, csakhogy közben megszületett kicsi fiam, így fejemben a FIFO-ként tárolt adatok felül is íródtak az új élményekkel. Azért valamit megpróbálok előbányászni...

A csatákról tudni kell, hogy ellenfelem Cs, bár gyakorlott játékos a több mint 10 éves játéktapasztalatával, a Wood Elfeket nem ismerte eléggé, amiből én a csaták elején nagy-nagy előnyt tudtam kovácsolni.

 Éppen ezért az első csatát (1700 pötty) nagy győzelemmel nyertem, éppen-hogy nem lett mészárszék, de ugyanakkor meg kell mondanom, hogy az volt életem első csatája a seregemmel - igaz előtte azért rendesen kikupáltam magam taktikából. Persze meg kell hagyni, hogy az ellenfél seregismereti problémái miatt tudtam szinte mindenből meglepetést kovácsolni – vehetjük úgy is, hogy ez volt a tanuló-bemelegítő csata, ami azért nagy reményeket keltett bennem.

Tulajdonképpen a 30 íjásszal lelőttem mindent, hiszen az ellenfél főleg lándzsásokat hozott, a keményebb osztagokat pedig kivégezte az erdő és a faember-Wild Rider üllő-kalapács. Azért meglepetésemre kiállított Sárkánymágussal hirtelen nem is tudtam mit kezdeni, de egy driád osztag képes volt megállítani a rohamát és lekapni a varázslót a sárkányról. Szerencsére a sárkány utána helyben maradt, és nem zavart sok vizet a játék végéig, ezzel egész sok pontját lekötöttem.

A bevezető csatából okulva Cs a második ütközetre már sokkal felkészültebb sereget hozott, és 200 pont előnyt is kovácsolt magának a taktikai mozgások során: ő 1700-ból és pedig 1500–ból állítottam ki a babákat. Ennek ellenére az utolsó körig döntetlenre állt a harc, mígnem a Faemberem az ellenfél 6. körében elrontotta a Leadership tesztet 8-ra, majd a következő – és egyben utolsó – köröm elején pedig a rally-t szintén 8-ra. Így lett néhány ponttal, de kis győzelem az ellenfélnek. A csata után megint csak elégedett voltam magammal, hogy 200 pont hátrányból egy szinte-döntetlent hoztam ki – ha az igen szerencsétlen és valószínűtlen Treeman meghátrálástól eltekintünk – mindezt második csatámmal a Wood Elfekkel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A harmadik csata előtt, amikor is mozgatjuk a zászlóaljakat a Border Princes térképen, sokat gondolkodott ellenfelem, mert kétféleképpen tudott taktikázni: vagy megosztja erőit és egy 1700vs1700 és 1700vs1600 pontos csatát játszik ellenem, ahol is a Főhadiszállásom előtti erdőben jött volna rám túlerővel, vagy az egyik seregét átcsoportosítva és megtámogatva a fő haderőt, egy 1500vs1700 és 1900vs1600 pontos harcokat kezdeményezhetett volna – ráadásul 300 pontos túlerővel a HQ-m előtt! Ennek ellenére, mivel nem akarta az egyik frontot nagy valószínűséggel elbukni, és bízott a 100 pont előnyben, a kiegyensúlyozott elosztást választotta – talán szerencsémre, mert most a HQ-m mellett lenne két serege, hiszen a 300 pontos hátránytól nem remélhettem túl sokat.

A harmadik csatáról nincs sok emlékem már, de ekkor túl voltam az első FFZ-men, ahol is 5 kemény mérkőzést játszottam másfél nap alatt, ahol is rengeteg tapasztalatra tettem szert. Ezt azért említem fontos tényezőként, mert nagyon sokat tanultam ezekből a játékokból, így sok meglepetést tartogattam Cs számára: sikerült is a 100 pont hátrányból kis győzelmet aratnom, és felszabadítanom a HQ-m környékét.

A negyedik csata RÉSZLETES leírását lentebb olvashatjátok, ahol – így áttekintve az első ütközeteket – Cs már keményen felkészülve játszott ellenem, ami meg is látszik, hogy éppen-hogy-csak egy döntetlent sikerült játszanom – igaz sok hibát elkövetve. De mint tudjuk a hibák arra valók, hogy tanuljunk belőlük.

Most hétvégén, ha minden jól megy, akkor két ETC-gyakolró csatával leszek gazdagabb, és utána héten pedig jön a Liga, ahol szeretném képviselni magam, ha megengedik a félig-festett seregem indulását.

Szándékomban áll ezekről a csatákról is minél részletesebb beszámolót nyújtani.

Szólj hozzá!

Címkék: high elf border princes wood elf

tengerSAM írta...

2008.09.15. 05:17 _vendégblogger_

 http://tengersam.blog.hu/2008/09/14/teszt_csata_vol_2

Szólj hozzá!

Címkék: 40k vendegblogger

Wood Elves vs Dark Elves - by Lycan (vendégblogger)

2008.09.03. 10:33 _vendégblogger_

Bográcsgulyás party Athel Loren erdejében.

Jó szokásunkhoz híven rendeztünk tegnap egy 1500 pontbó készült gulyásparty-t. Sajnos ma a vendéglátó elfeket főzte meg az ogrékból átmutálódott sötételf konyhafőnök: Anathema.
Szegény pára biztosan régen éhezhetet már,hisz woundjai lecsökkentek,ereje és szívossága sem a régi és sápadt arca napfényt sem igen látott mostanság... :-)

Darkwood-elf becsinált

Hozzávalók:
Egy csapatnyi Zöldség,gondosan apróra szeletelve,csíkozva,karikázva, tetszés szerint:

2 x 8 Dryad
2 x 10 Glade Guard+zenész
6 db Waywather
Skaw a solymász (alter)
Noble general (light armour,shield,hand weapon,longbow) Merciw loucus,Hail of doom arrow
Noble BSB (light armour,hand weapon,longbow) Ariel royal standard
14 db Ethernal Guard (full command)
14 db Ethernal Guard (champion,musican)

Egy maréknyi rágós húsi,kloffolva,nyársra húzva, módjával:

20 db spearelf (full command)+War banner
20 db cosair (full command)
20 db Black guard (full command,upgrade spec champion)
Sorcerer 2Lv +1varázslat,+1 powerdice (Spell 1,3,6)
General warmaster (1/2 WS/BS)
2 db RBT
8 db Hárpia
5 Dark Rider

A honyhaasztalt megfeleztük jó FFZ recept alapján,megbolondítotuk egy nehéztereppel és némi gazzal az én oldalamon,felpúpoztunk egy magaslatot,és ráhelyeztünk egy járhatatlan erepet az ő oldalán.
Anathema nyúlt először a fuckanálért és megkezdte,majd hamarabb be is fejezte a felrakást,és mit ad isten ő is kezdett.

Elkészítési javaslat Darkwood elfbecsinálthoz:

1.
-Ha megvannak a hozzávalók,akkor fogd a waywathereket és mivel f@szul álltál fel rakd a dark riderek elé,mert bár nem kezdesz,de stand and shoot-ból 3+ra 6 lövésből csak 1-el találj, azzal se sebezz! várd be a rohamot,majd két kör alatt pusztulj el.-kutya!
-Nézd végig,hogy az RBT-k felmásznak a dombra,hogy a kockák egymás mellett menetelve közelednek a kondér felé.
-A varázslatos ízek ma nem ihlettek meg senkit,mert nagy volt az ellenállás és képzetlen a fűszeres.
-Itt az ideje,hogy a fakanálért nyúlj! Mozogj a szélen a dryadokkal a Dark Riderek felé,a másikkal a general+ethernal guardok elé, manőverezz a BSB-s Ethernál guardokkal az erdő mögé,lopakodj a nehézterepre Sakw-val,majd lőj 10-et a black guardokra,akiket a csatolt generálisnak köszönhetően BS2-wel lőhetsz hosszútávra,majd mivel mást nem látsz lőj 10-et a corsairokra soft koveren át,kiknek lövés ellen 4+ a mentőjük.Ha ezzel megvagy akkor Skaw engedje solymait az RBT-re.(1 wound a gépbe). Miután az amiben jó vagy nem sikerült keseredj el. Itt harapják karikára a maradék 2 waywatchered a dark riderek LOVAI!!!
2.
-Hitetlenkedve add át a kanalat!Nézd végig,hogy ellenfeled hogy helyezkedik,majd szopj de egy varázslatot a dryadokkal,kik takarják a generális osztagát legyen a WSésBS 1,igy majd jól fog sikerülni a rohamod.
-RBT1 lő skaw-ra,de csak tollas köpenyét sérti meg. RBT2 lő ethernálguardokra 3 husi nyárson.3RXB lő a driádokra..hagyjuk.
-Egész jól megúsztad! Most fogd a fakanalat és kövess el végzetes hibákat bízva hogy majd tapasztalatod és a jó dobásaid megmentik a kaját és nem egy halom szar lesz majd az asztalon.
-Elkeseredett rohamba kell kezdened a driádokkal a szélen a spearelfekre.Nem is rossz,mert talán le tudsz ütni egy párat és akkor talán nem törsz meg. Be is jöhetett volna,mert a spearelfek félnek és csak 6-ra találnak el,de te 10 támadásból 2 elfet ölsz meg s ő szintén, igy marad a 2db 1-es amit természetesen nem dobsz meg és utolér.
-Skaw rohamoz hárpiákra,kik nem bujdostak jól a corsairok mellett.Lecsap 5 db-ot,menekül,de elkapod,és a varázsló mellett terem a futónövényként kúszó Altered,majd a megtört dryadok bepánikoltatják és kishíján leszalad a pályáról. (ebben a fázisban 32"-et tett meg???)
-Corsairokat 1es WS-el berohanó dryádok sem jártak jobban,de az amúgy is csak mócsing a húsról és csak megnyitották az utat a generálisod előtt.
-taktikai hátrálást kell végrehajtanod a Generális osztagával,mert azok a frány Black Guardok már ott vannak a nyakadon.
Ha mát itt vagy löj néhányat. 9-et a kikandikáló varázslóra,de vigyázz!Nehogy megöld,mert a szenvedéstől édesebb lesz a husa. Sebezz a T3-csak 1et. Szolidaritásból. Lőj 10-et a sebzett RBT-re,de akár a levegőbe is lőhettél volna,majd engedd rá a Hail of doom arrot okosan a másik RBT-re igy nem esik le egy sem,csak marad 1-1 kezelővel 2 RBT 2 woundon.
-Ez jól sikerült,hamarosan elkészül a becsinált!
3.
-Ellenfeled -köszönhetö hatalmas taktikai érzékednek nem tud rohamozni,és a varázslója is reszketve bujdosik és nem lát senkit csak az altert. Azt le is pukkantja.
-RBT1 Ethernal guardokat lő de sikertelenűl,a másik az ijászaimat ritkitja 3-mal. RXB marching után lő ..hagyjuk.
-Itt és most fordíthatnál a szerencséden,ha a Black Guardok nem lennének olyan táposak.
-General+11 ethernal roham szemből,BSB+14 Ethernal Guard oldalról. Generalisod kihívást intéz jóhiszemüen az ellen generálishoz,majd az vakkant a spec upgrade championnak,hogy "-menj fiam csapd le a fejét!"
-Párbaj. Lehet ogy nem is akarog megütni a chempát,de végül megdobod a T-det így üthetsz. Csak sajna hiába a lendület ő és az egész sereg ASF-ös így előbb ő üt. Még jó,hogy nem számit ellene a medálod,ami negálná az egőbónuszát a fegyverének,mert nála olyan fegyver van,amit nem befolyásolhat más varázstágy.Azért dobj,hogy tudd,nem a te varázstárgyad működik. 1 sebet szopj be. Dobj 3 kettest,találatokra,hisz úgyis 3+ ra találnál. De te nem vagy elitwarrior ugyhogy meghámoznak.
-A végén ezt a közelharcot ugyan nyerted,de az ellen megtörhetetlen. Nyajjál sót!
-Engedj el 1-2 nyilat de szóra sem érdemes.
4.
-Itt az utómunkálatok fázisában már kész a darkwood elfbecsinált csak kedved szerint kell tálalni.
-Kell hozzá az,hogy kicsit megpörköld a varázslód misscast 11-el és nyakonb@ssz@ egy démon.
-A közelharcban veszítsd el a generálisod,futtasd meg az oszagodat,az ott maradt BSB-s osztag tartson ki egy körig,majd áldozd fel a BSB-t és abb fel az értelmetlen meccset.

Ha így teszel,akkor bisztosan jót lakmározik a vendéged,te meg vért pisilsz a konyhában.

Akkor jó étvágyat kívánok hozzá!
:-)))

Lycan

1 komment

Címkék: dark elf vendegblogger wood elf

Határmenti csaták – az Elfek háborúja – Negyedik ütközet - II. rész

2008.08.20. 17:02 _bala_

Szólj hozzá!

Címkék: high elf border princes wood elf

Határmenti csaták – az Elfek háborúja – Negyedik ütközet - I. rész

2008.08.18. 08:50 _bala_

Cs barátommal néhány hónapja belekezdtünk egy Border Princes kampányba, fejenként két-két sereggel, 1500 pontos "zászlóaljakkal". Jómagam a Wood Elfeket és az Empire-t vezetem győzelemre, Cs pedig a fennhéjazó High Elfeket és a Mortal Káosz sereget. (A későbbiekben visszafelé haladva az időben felelevenítem a korábbi csatákat, amelyek a jelenlegi kialakult helyzethez vezettek.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kampány kezdetekor a nemes elfek az északnyugati területeken kezdtek terjeszkedni, a káoszfattyak pedig az északkeletin. Az erdei elfek főhadiszállását próbáltam erdős területre rakni, így a fajtársakhoz kerültem közel, míg a birodalommal a káoszt terveztem megszorongatni.

  Az ellenséges elfek végül is sorozatos erőfölénnyel ostromoltak, a csaták legtöbbször döntetlennel vagy kis győzelemmel/vereséggel végződtek. Az utolsó csatában a High Elf generális már kiismerte az erdei taktikámat, és mind lélekben, mind seregben felkészülten állt fel ellenem.

A térképen található Aldium városát az elfjeim hajtották uralmuk alá, ez pedig nagyban segítette a seregem kiválasztását: mivel a múltkori csatában az első néhány kör abból állt, hogy melyikünk íjászai lőnek le többet az ellenfél íjászai közül, ezért most egy kissé rendhagyó, csak közelharcos, csatáralakzatban harcoló sereget állítottam fel, mégpedig hála Aldiumnak, két Faemberrel. Egy-egy sereggel támogattuk a harcoló zászlóaljakat, így a Border Princes szabályok miatt 1700 pontért hoztunk babákat.

Három osztag Driád , két osztag Kardtáncos és a két Faember alkotta seregemet, két második szintű varázsló csupaszon és a szokásos Alter Noble, kétkezes fegyverrel, Helm of the Hunt-tal (+1A roham körében), Hail of Doom Arrow-val (3D6 S4 lövés). Az ellenfél 2 Dragon Prince nehézlovasságot, 1 Ellyrian Reaver könnyűlovasságot(fehér), 2 íjász és 2 Repeater Bolttrhower osztagot, 10 Phoenix Guard-ot, és 2 lovak vontatta szekerethozott. A hősök két első szintű mágusból álltak – tekercsekkel felszerelkezve - és egy Dragon Prince nemes vezette a sereget.

Az ellenfél taktikája – tanulva a korábbi csatákból – egyszerű volt: készült az lövések ellen, ezért minél előbb közelharcba akart kerülni, és közben a Drain Magic-kel folyamatosan gátolni a Fák Éneke varázslataimat – közben a nyílágyúkkal és az íjászokkal lőni amit csak lehet. Jómagam terve az volt, hogy a sok kis – de veszélyes – osztaggal támogatom a Faembereket, és ha lehet, az egyik oldalon megindulok egy hullámmal előre, és egy második hullámmal utána oldalba illetve hátba kapom a csalinak nekiment osztagokat.

A tervem persze nem működött, és sokat is hibáztam a játék második felétől kezdve, Athen Loren szellemei pedig eltakarák szemüket, így csak magamra számíthattam a csatában. A Nemes Elfek védnökei sem mutatták jelenlétüket, sehol sem halt senki hősi halált, nem feszültek a csapatok a végsőkig egymásnak, a nyílvesszők nem találtak védhetelen pontossággal, és a mágia sem tombolt - sőt.

 

folyt köv...

2 komment

Címkék: high elf border princes wood elf

Bevezető

2008.08.18. 07:52 _bala_

Csataleírások. Azt hiszem nem kell sokat magyaráznom a bizonyítványomat: célom - elsősorban - megörökíteni a saját csatáimat, közzétenni valamiféle szórakoztató formában, és mindemellett szeretnék közben használható taktikai tanácsokat illetve tapasztalatokat adni és kapni. Ezek után, ha valaki úgy érzi, hogy érdemben hozzá tud tenni, vagy akár jobbat-szebbet tudna írni a saját csatájáról, akkor nosza, ossza meg velem. Egyelőre csak Warhamemr Fantasy-ban utazok, de ez ne tartson vissza senkit, örömmel fogadok 40K, Epic, Confrontation, WW2 vagy bármilyen csataleírást. A kérésem csak annyi, hogy ne néhány mondatban összecsapott legyen...

Jó olvasást, mindenféle kritikát szívesen veszek! ;)
 

Szólj hozzá!

Címkék: általános

süti beállítások módosítása