Mint azt korábban már meséltem, az FFZ-s verseny előtt egy páros meccset nyomtunk egy táblán - szó szerint egy iskolai táblán - ráadásul előre vonalazottan, ahol is azt gondoltuk, hogy majd hú de könnyű lesz így a vonalak miatt a távolságokat felmérni. A vicces az, hogy valamiért nagyon csalókák voltak ezek a vonalak, és én is majdnem bebuktam egy 12"-es rohamtáv felmérést, ezért pár miliméteren múlt, hogy egy óriás nem kapta el a szalamandráimat - na de ne rohanjunk annyira előre.
Seregösszeállítások
Fejenként 1000 pontból játszottunk, kábé 10 perc alatt összedobtuk a sereglistát, papíron. Az ellenfélnél Puszti (Orkok) kiállított 2 spear chukkát, egy adag goblin és Savage Ork kockát - utóbbiban egy disznós hőssel és a már emlegetett óriást, plusz még belefért egy osztag Squig hopper és 5 farkaslovas, és egy scrollcaddy varázsló (tényleg olcsóak ezek az orkok). A törpéknél 2 osztag puskás, szintén 2 nyílágyú, és egy osztag szakállas törpe BSB-vel, meg valami fő töpörödött törp ördöggel. Khebab (Vámpír) általános sereget hozott, 3 kocka ghoult bennük 3 vámpírt és 1 adag Wraith-et, nem cicomázta túl. Nekem sem volt túl sok lehetőségem 1000 pont alatti Lizardmen sereggel, ezért gondoltam gyakorlok egy kicsit a Kroxigoros seregemmel, ha már azzal jöttem versenyre, ezért a 3 osztag kötelező szkink mellé 3 és 4 egyedből álló Kroxigor banda került, plusz két szalamandra, szintén egy tekercshordozó első szintű varázsló és a klasszikus 9" -et mozgó Jaguár Hős 2+ -os mentővel és 5+ -os warddal és great weaponnal.
Félelmeink és a terep
Bevallom, kicsit féltünk az elején, hiszen nem tudtuk, hogy mivel fogjuk meg azt a brutál törpe kockát, de én azért bíztam a Kroxigorok konzervnyitó erejében (S7 ellen nem sok páncélt lehet dobni). Ugyancsak féltünk a 4 nyílágyútól és a puskásoktól. A terep kicsit szedett-vedetten alakult, de hála Nikinek, kaptunk néhány alap szintű tereptárgyat: az a két fehér paca két erdőt jelképezt, a világoskék egy tavat és a zöldeskék pedig egy bűzölgő lápot, +2 -es fedezékkel, nagyon nehéz terepként. Az óperenciás tengeren (kék paca) túl az üveghegyen is túl (doboz, azaz domb) ott túrt a kurta farkú ork malac... Ne tévesszen meg senkit a kólás üveg, az ott kérem szépen a Fekete Torony, benne a foggyilkos manókkal... Az összecsapás során a fekete torony egész sokat vesztett feketeségéből, a fogaim pedig a zománcukból...
A jobb oldali erdőbe tudtam csak behelyezni a scoutjaimat, bízva abban, hogy majd egy gyors lerohanással a egyik ork nyílágyút hamar sikerült hatástalanítanom...
Első kör, az Ork és Törpe kontingens kezd
Mivel is mással kezdjünk, mint az Orkok anymosityjével, ahol is repekdtek a kockák, és az éhes kis Squigek nem is bírták magukat visszafogni, nyomultak előre a szkinkjeimet rejtő erdő felé – majd el is érték őket, meg is ették a kis gyíkocskákat szőröstől bőrőstől, és tovább is rohantak az erdőn túl.
És ha már az a célom, hogy segítsük egymást a taktikai megbeszélésekkel, szeretném megjegyzni, hogy szerintem hiba volt a Squigeket ráengedni egy 70 pontos osztagra, ezzel már az első körben lehetőséget adva a szemben álló Wraith-eknek, hogy megrohanják őket és így már a második körben tudta a Banshee írtani az alacsont Ld-jű orkokat. Most azt nem tudom fejből, hogy a Squigeknek mindig a legközelebbi ellenség felé kell-e menni, ez esetben nem sok mindent lehetett csinálni... Illetve de, a jobb oldalon állomásozó pár pontos könnyűlövasság pont arra lett volna jó, hogy megrohamozza a Wraith-eket, és azok üldözzék őket elvezetve az Ethernal osztagot a sérülékeny Ork vonaltól a Fekete Torony felé.
Tehát, első kör: talán a ghoul osztagokat felesleges volt aprítani, hiszen Khebab úgy is újra teremtette volna őket, ellenben a szkinkeket és a mögöttük rejtőző Kroxik lelövése több hasznot hozott volna. Vagy figyelni a mozgásnál, és csak a vámpír generális osztagát lőni, és csak annak az osztagának az újrateremtését megakadályozni. Szintén hiba volt szerintem az Óriást kirakni bal szélre a szkinkek és a szalamadnrák közelébe, hiszen pont a szkinkeknek van esélye lemérgezni a T6-os lényt, illetve a Szalik tudnak olyan sok hit-et termelni, hogy statisztikailag pár wound bemenjen. Pont egy támogató egysgéként lett volna szerencsés a Savage Orkok mellé az óriás, a szalamandrákat meg elintézte volna a törpe puskás csapat.
De aztán mi jöttünk, mentünk előre amivel csak lehetett, a Kroxik megbújva a szkink pajtások mögött, a Wraithek rohamozva az erdőből kibukkant Squigekre. Khebab teremtett pár gohult, és úgy egészébenn véve nem sok minden történt.
Második-harmadik kör
Kicsit összefolytak már az események: de a wraithek írtják a puskásokat majd a gépkezelőket.
Szerintem itt újabb taktikai hiba történ Pusztiék részéről, hiszen egyedül az Ork hősnek volt elérhető közelségben mágikus fegyvere, hogy megakadályozza a Wraith inváziót, én már amikor látom, hogy jönnek a Wraithek, megfelelően helyezkedtem volna a cocás hőssel, hogy a második-harmdik körben csak a wraitheket tudjam rohamozni.
![]()
Továbbá az Orkok mennek előre, de nem értettem miért, hiszen így nagyon sokszor kitakarták a fontos osztagokat - szerintem maradni kellett volna a vonalon, és lőni amíg lehet, ráadásul felesleges volt még közelharcba kerülni a Ghoulokkal, amíg nem ért oda a törpe blokk - én álltam volna az alapvonal mögött és lövöm a vámpír generálist, ami a csövön kifér.
Ahogy látható, itt már folyt a közelharc a goblinok és a ghoulok között, de lehet sejteni a kimenetelt... A törpék kitartóan meneteltek tovább balról, majd én pedig a 3 fős Kroxigor osztagot toltam az orkok oldalába, akik a goblinok mögött bukkantak fel. Ebben a csatában hullt el az egyik Vámpír, reménységet adva az ellenségenek. Bal oldalt a képen ugyan nem látható, de az óriás jött előre az első körben, én a közelébe mentem, majd a második körben volt egy rontott rohama, majd a szkinkek lemégezték és a szalamandrák lelőtték.
A meccs fele - a fordulópont
Eddig nagyon kétesélyes volt a játszma, mert a törbe blokk jött megállíthatatlanul, mi vesztettünk egy vámpírt... De ekkor érkeztünk el a csata fordulópontjához, ahol minden eldőlt: dupla vagy semmi alapon - és mivel csak játsztunk, tehát miért ne? - ezért a kibicek sugallatának engedve a negyedik körben megrohamoztam a 4 Kroxigorral a törpéket szemből, és a Jaguár hőssel oldalról.
A Szaurusz hős a maga 5 támadásával kihívta a BSB-t, de a csak a csempa fogadta el, de - igen nagy mázlival - dobtam 5 darab 4+ -t, msjd 5 darab 2+ -t: azaz bevittem 5 CR-t a törpéknek.
A kroxigorok szemből ütötték a BSB-t és az osztagot 12 S7 támadással: be is vittem 5 woundot. A törpéknél a Generális azt hiszem visszatámadt, már nem emlékszem, de talán 1-2 sebet vitt be, és én meg örültem magam Combat Resolution számának: 10! A legnagyobb meglepetésemre a törpék így is kihoztak 8 azaz nyolc CR-t, és elrontották(!) a törés tesztet! Azért érzi mindenki, hogy azért ezek a számok azt mutatják, hogy mázlink volt... Átlagos dobásnál nekem kellett volna 1-2 különbséggel törnöm... De a törpék is megdohatták volna a töréstesztet - és onnan nekem végem lett volna...
Végjáték
És innen már nem volt megállás: Kroxik overrunból rajta a nyílágyún, szkinkek és szalamandrák a puskások nyakán, Khebab Wraithjei és Ghoul kockái mindent lemostak... Nem tettem említést a Belviszályban elhulnyt Farkaslovasokról, akik sajnos nem voltak semmilyen hatással a játékra, de a háttérben tökéletesen jók lette volna +CR bevitelére vagy levadászni a szkinkeket, varázslómat, térfelet foglalni... sajnos a Halál elragadta őket.
Így ért véget a szombati első játékom, és virradt fel a Kroxigorok napja, mert a következő pár csatában megmutatták igazzy erejüket - Bredat tudna erről beszélni. A Szaurusz hősöm is megmutatta, hogy milyen kemény gyíkból faragták, egy majdnem holtversenyt érdemel a Kroxikkal - ő a harmadik csatában, a törpék ellen mutatta meg hogyan kell 10-20 hitből nulla veszteséggel kimászni.
Utolsó kommentek