Második csatám a rettegett Skavenek ellen történt Csongor vezérletével. Azért rettegett, mert eddig mindig kikaptam ellenük: egyszerűen mindig félek közel menni hozzájuk, mert lelőnek és levarázsolnak, és ha le is verek valamit, akkor az ellenfelem mindig nevet, hogy „haha, ez 50 pont volt”. Szóval pszichológiából már el is buktam a csatát, ráadásul Csongor zseniálisan használta ezt ki, mikor látta, hogy szenvedek az elhulló íjászok láttán, és hogy nem merek megindulni, ezért végig ő dominált. Szerencsémre csak azért lett döntetlen, mert hála lassú játékomnak, lejárt az idő, különben mészárszékké alakult volna a pálya. Rengeteget hibáztam, de szerencsére sokat tanultam belőlük, és Csongorral a meccs után átbeszéltük a csatát, és sok-sok segítséget kaptam tőle.

Felállás után Csongi kezdett és az első körben lelőtte az egyik íjász osztagomat:

 Egyszerűen kinullázódott az agyam, nem használtam ki azt, hogy én 30 inchre lövök (hiba), míg ő csak 24”-re varázsol, és féltem az 50-80 pontos osztagaitól, nem indultam el előre (hiba), végig bujkáltam, és hagytam magam szépen lassan felmorzsolni, hülyeségeket csináltam… Eh, nem is jó visszaemlékezni erre az egészre. :)

 Mint látszik, a bal oldalt bujkáló kardtáncos osztagommal úgy rontottam ki, hogy utána a megfutó rabszik mögött pont le tudtak lőni és varázsolni (hiba). Feleslegesen lekötöttem egy 50 pontos osztaggal a Wild Rider-eket (hiba), a driádokkal bedőltem egy csalirohamnak (hiba), a scoutokkal nem rohantam meg az ágyút (hiba), és úgy egészében véve nem csináltam semmit. Nem is ejtenék erről több szót, csak annyit, hogy nagyon tanulságos volt, és szerencsére ezt már tudtam alkalmazni a következő csatámban…