HTML

Utolsó kommentek

Liga Q3 - Forduló 1 - Bomli DE vs WE

2008.10.02. 15:14 _bala_

 Szombaton első csatámat Bomli és az ő új Dark Elfei ellen vívtam. (Megjegyzem nevetségesen táposak a Hidrák a maguk 7 (hét, igen) darab S5-ös támadásukkal). A terep érdekesen alakult, mert mocsárnak lettek titulálva a – szerintem – erdős területek, de sebaj, mi skirmishek vagyunk, mondtam magamban, hát szépen elhelyeztem mindent a mocsarak mögé, ha jönni akarnak az Elfek, jöjjenek, de úgy is én fogok rohamozni. Végül sajnos erre nem került sor, mert lassú játékom miatt a 4. kör felénél véget ért a játék, számomra a lehető legrosszabb időben, mert az én körömre már nem került sor. 

Az első kört gyorsan lezavartuk, mivel Bomli kezdett, aki se lövő egységet nem hozott, és a tekercshordozó varázslója nem is varázsolt semmit. Sajnos nem tudtunk megegyezni abban, hogy a domb kitakarja-e a sárkányt, és AtiPati dobott egy 4+ -t, és így az első körben Bomli jól eldugta egy domb mögé azt a böhöm dögöt, nem tudtam rá lőni a No-Armor-Save –es nyilaimmal. 

A képen is látható DarkRider osztagok közül a keleti oldalt próbált sunnyogni, és az egyik szekér is a jobb oldali íjászaimat és driádjaimat vette célba. Én a sassal próbáltam csalogatni egy rontott rohamba, és úgy sikerült helyezkednem, hogy pontosan 14 inchre álltam be, így a Cold One szekér elért, és túlfutott Bomli körében az íjászokba. Eközben oldalt a Dark Rider-ek lepattantak a Driádokról és elfutottak a pályáról. A harmdik kör környékén ezen a fronton az újászok közül egyetlen egy (!) nem élte túl a rohamot, de sajnos elfutottak és nem érte utol a szekér őket, majd Bomli körében a Stupirity tesztet is elrontották, szóval valahogy így nézett ki a helyzet a 3. kör környékén:

 Csak a negyedik körben tudta két szekér is bedarálni szegény íjászaimat a jobb oldalt, akik azért még előtte – mint az a képen látható – még 2-2 –re csökkentették halálos sorozatokkal a Cold One lovasságokat, akik nem csináltak semmit a játék alatt.

Eközben a bal oldalt a mocsár tövénél emígyen alakult a helyzet:

 A hidrák nyomultak előre, a sárkány pedig bujkált, közben sikerült eléggé lesebeznem a hidrákat. Sajnos, a képen látható üres base-zel jelzett hidra pont meg tudta rohanni a kardtáncosokat, mivel nem tudtam, hogy a mocsáron ő skimisherként közlekedik, aztán már nem volt megállás: levágta őket, és túlfutott a lovasokba, akiknek a helyezkedését sikerült elrontanom. A Treemen-nel is sikerült hibát hibára halmozni, nem forgattam be, nem rohamoztam ki, de azért a gyökértámadásokkal sikerült egy hidrát a túlvilágra küldenie. És pont, mire az én köröm jött volna, és a Treemen szépen kirontotta volna a hidrára, sajnos véget ért a csata.

A képen még látszik, hogy a varázsló-kardtáncos-nyargaló háromszög mellett pont volt egy hely a sárkánynak, aki oda be is repült, és le is fújt két kardtáncost, akik utána hiába rohanták meg a sárkányt, sajnos a killingblow-s móka nem jött össze, így elhulltak a sárkány csapásai alatt.

És az utolsó körben ez a sárkányfióka pont elérte rohamból az alter Lordomat, persze ha lett volna köröm, akkor szépen elfutott volna, rallyztam volna, és nem bukok 300 pontot. Így kis vereséggel végződött a csata, tanultam belőle, de azért elég jól kihoztam amit lehetett – de hát a Treemennel bátrabban kellett volna, mind a lovasokkal. Kikaptam - megérdemelten - 13-7 -re.

Szólj hozzá!

Címkék: liga dark elf wood elf

A bejegyzés trackback címe:

https://wh-tactics.blog.hu/api/trackback/id/tr79692605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása