HTML

Utolsó kommentek

Mighty Empire - Csata 5 - Az Éteri Khebab

2008.11.14. 07:25 _bala_

Elöljáróban: jól be akartam szólni valami kis humorosat TengerSAM-nek ennél a csataleírásánál, hogy hogyan lehet valaki olyan béna, hogy visz egy fényképezőgépet dokumentálni, de az le van merülve - hát úgy, ahogyan én tettem meg most vasárnap :)

 Nem igazán tudok sok szót ejteni Khebabbal legutóbb játszott csatánkról, mert felkészült a Lizardmenek ellen és konkrétan egy lizikkel igen nehezen megverhető sereget hozott: 2 nagy ethernal spirit host osztag megy előre, közöttük a Wraithek (ethernal), és mögöttük 2 csontis osztag élesztővel. Gondolhatjátok, hogy semmit nem tudtam kezdeni ezzel, mivel egy Lizi seregben egyedül a hősök tudnak mágikusat ütni. 

A 3 használható egységem (Kroxik, ColdOne-ok és Szalamandrák) közül kettőt lekötött (és megölt persze), a harmadikkal (CO) éppenhogy el tudtam slisszolni - hála a mozgatós zászlónak - persze a végén már a megmaradt pár CO nem tudott mit kezdeni a nagy tömbökkel. 

A lizardmen seregbe nem sok meglepetést tudtam belepaszírozni, de azért amennyire lehetett, megtettem: Tlazotl sereget hoztam, azaz minden szkink immúnus volt a pszichóra, és a két pap Metal-ból varázsolt. A célom az volt, hogy a fővámpírt az első metal varázslattal hamar megnyúvasztom - persze látni sose láttam a vámpírt, mert mindig takarva volt. 

Khebab hozott egy Scout Terrort okozó vámpírt, hogy majd hátam mögött jól elijeszt, de ez nem jött így össze neki, végül nagy nehezen egy pap és egy szkink horda le is verte ezt a vámpírt. A Terradonjaim is megrohanták, de 6 támadásból azt hiszen 4 db kettest, 1 egyest és 1 hármast dobtam. Kábé ennyit öltem le, a sok szkinket hiába tudtam megmenekíteni, köpködéssel nem sokat értek a csontik ellen - mivel sokak voltak.

 Khebabbal a végén leültük, és próbáltuk átgondolni, hogy mit lehetett volna kihozni részemről ebből a játékkal a mozgási fázisban, de nem sokat tudtunk kiötölni. Metamatikai esélyem volt ugyan arra, hogy a vámpírokat egy jól irányzott támadásokkal kiveszem a seregből, de nagyon rosszul dobtam, így erre nem volt esély. Az éteri lényekkel, mivel hatot mennek, nem sokat tudtam kezdeni, beértek a második-harmadik körben. 

 Kábé ennyit tudok mesélni a csatáról. Kiegészítésnek a Hogyan győzzük le a Lizardmeneket írásomhoz hozzá kell vennem, hogy a Lizik nem igazán tudnak meglepetést okozni 2000 pont alatt, és mint látható, egy jól felkészült sereggel meg lehet verni őket. 

Ennyire szeretem: (1/5)
Véleményetek: (0/5)

3 komment

Címkék: lizardmen vampire count

A bejegyzés trackback címe:

https://wh-tactics.blog.hu/api/trackback/id/tr96762807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Khebab 2008.11.14. 07:53:34

Na igen, a kisvámpír leolvadt.Megint.Mert Chipie ellen dettó ugyanez volt 4 szaros kaméleon skink ellen.To hitre beszórtam 3 kettest, és a négy skint túlerővel szopatott.Most meg ez a puhapöcs vámpír nem bírt eltalálni 3+on 1xse egy skink papot, @&#&@...eszem megállt!Ezentúl az egyszemélyes hadsereg kap +1 to hit kardot...

Khebab 2008.11.16. 12:05:48

Időközben elbeszélgettem több lizard playerrel erről az esetről.Megdöbbentett, hogy szinte minden külhoni lizard játékos egybehangzóan azt mondta, ő 1 dolgot tudott volna szembeálítani az éteri tengerrel:
-a kötelező saurus warrior blokkját, amit mindig hoz vc ellen

Érvrendszerük pedig logikus:
-vc nem lő, ergo nem ritkítja szét a blokkot messziről
-vc nem is ömleszt magic missileokkal el, alapvetően nem offenzív a mágiája
-saurusok kokemény infantry, nem esik le akármitől
-generál STATIC CR-t, ami az egyetlen tényező az etheral egységekkel szemben (ill. még az, hogy a spirit host nem tudja leirtani a 3mas erejével...)

Aszem érdekes lehet kipróbálni vc ellen a non skink, non kroxy sereget, blokkokkal.Esélyt ad.:)

_bala_ 2008.11.17. 07:48:54

Tééényleg, hogy ez nem jutott eszembe...
Király vagy, köszi.

Majd lejátszuk újra. :)
süti beállítások módosítása